Magyarországi Kis- és Középvállalkozások Egyesülete

Nagyvállalati megoldások kis- és középvállalkozások számára!

Tankolja olcsóbban a céges autókat

Tankolja olcsóbban a céges autókat
Állandó téma a sajtóban, illetve az emberek között az üzemanyag drágulása. Semmit nem tehetünk ellene, kénytelenek vagyunk elfogadni, de azért bosszantó jelenség, hiszen jelentősen megnöveli a költségeinket.

Sajnos az áremelkedést befolyásolni nem tudjuk, csak kapjuk időnként a híreket, hogy készüljünk, mert ismét jön. Azért azonban tehetünk, hogy jól reagáljunk a helyzetre, és a lehetőségekhez képest olcsón tudjunk tankolni.

Világos, hogy egy cég esetében igencsak megterhelő a pár forintos emelkedés is. Főleg igaz ez akkor, ha komolyabb méretű járműflottát tartunk fenn, hiszen az a literenként pár forint jelentős költségnövekedést jelent.

Spórolhat az üzemanyagon, ha tudja a módját!

Az üzemanyagköltség olyasmi, amit el kell fogadni, de persze azért nem mindegy, mennyibe is kerül pontosan. Vannak eszközök arra, hogy lefaragjunk belőle, és ez különösen sokat számít egy járműflottát fenntartó cégnél.

Az üzemanyagkártya pontosan ilyen eszköz. Kedvezményt biztosít a tankolások során, ráadásul az összeget elég utólag rendezni, a kártya maga a fizetőeszköz.

MKKVE-tagoknak tudunk biztosítani OMV üzemanyagkártyát, amely segítségével lényegesen olcsóbban tankolhatnak az OMV kutakon, és más kedvezményeket is élvezhetnek.

Hogy ez mit is takar pontosan?

A literenkénti kedvezmény mellett 10 százalékkal kevesebbet kell fizetni a gépi autómosásért, több Supershop pont jár (literenként 1 pont=1 forint).

A módszer mindemellett abszolút biztonságos, hiszen nincs valódi pénzmozgás. Köszönhető ez annak, hogy az OMV megelőlegez egy bizonyos összeget, aminek keretein belül használható a kártya.

Az OMV üzemanyagkártyát rengeteg helyen elfogadják. Magyarországon összesen 194 kúton, amiből 47 Budapesten van. Európa többi országában járva is hasznunkra lehet a kártya, ugyanis mintegy 20 000 töltőállomáson tudunk vele fizetni.

Az üzemanyagkártya listaáras tankolást tesz lehetővé, aminek előnye, hogy a költségek kiszámíthatók. Ha viszont véletlenül olyan kúton tankolunk, ahol a kútár alacsonyabb a listaárnál, a kútárral fog a rendszer számolni, így rosszul semmiképpen nem járhatunk.

És még egy hatalmas előny: az üzemanyagkártyával az eddig említetteket felül lehet fizetni útdíjat, kompot, illetve egyéb, hasonló szolgáltatásokat is.

Hogyan igényelheti a kártyát?

Első lépésben egy adatlap kitöltésére van hozzá szükség. Az adatlapon arra kérdezünk rá, hogy mekkora fogyasztás várható, illetve milyen felhasználói igények merülnek fel.

Ez azért fontos, mert ezen adatok alapján tudjuk elkészíteni a személyre szóló ajánlatot az üzemanyagkártyával kapcsolatosan. Ez egy szerződéstervezet, ami tartalmazza a fizetési kondíciókat, illetve a konkrét szolgáltatásokat.

Ehhez kapja meg a kártyaigénylőt is. Amennyiben mindent kitöltött, és visszaküldött nekünk, megkezdődik a kártyák legyártása. Az egész folyamat nagyjából 4-5 hétig tart onnantól, hogy a fentebb linkelt adatlapot kitöltötte.

Fontos tudni, hogy a kártya megléte még semmilyen kötelezettséggel nem jár. Tehát, amennyiben úgy dönt, mégsem használja fel, nincs teendője, hiszen bármit is kifizetni csak akkor kell, ha a kártyával tankoltak, vagy mást kifizettek.

Megnézheti előre, mennyit spórolhat!

Amennyiben küld nekünk egy összesítést a tankolásokról, melyben láthatók a költségek, díjmentesen elvégzünk egy költségelemzést. Ennek segítségével pontosan láthatja, mekkora összeget takaríthat meg havonta az üzemanyagkártyával.

Amennyiben szeretne élni a lehetőséggel, forduljon hozzánk bizalommal!