Magyarországi Kis- és Középvállalkozások Egyesülete

Nagyvállalati megoldások kis- és középvállalkozások számára!

Mikor jönnek az új rendszámtáblák?

Mikor jönnek az új rendszámtáblák?
Manapság már az S-sel kezdődő betűkombinációs rendszámtáblák vannak soron, és már meg is lepődünk, ha klasszikus régi, akár vicces táblákat látunk. PL: APA, ATI. CIC, DIO, stb…

Egy ideje sejteni lehetett, hogy a rendszámtáblák esetében változásra lesz szükség, hiszen napjainkban már csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, ebből kifolyólag lassan elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák, ezért is indokolt az új változat bevezetése. Úgy tudni, hogy jövő májusban lép hatályba az ezzel kapcsolatos törvény, tehát 2022 közepén adhatják majd ki az új formátumú rendszámokat.


Mióta használjuk a jelenlegi kombinációt?

A három betűből és három számból álló kombinációt 1990 nyarán vezették be Magyarországon. Az uniós csatlakozáskor kisebb változás volt 2004-ben, hiszen kék alapszínt és kis EU-s csillagok is kerültek a táblákra.


Miért van szükség ilyen gyors intézkedésre?

Egyre több autót regisztrálnak Magyarországon, mivel virágzik a használt autó üzlet és az euró emelkedés is közrejátszik, így a használt autók ára is emelkedett.  Ennek hatása, hogy egyre jobban öregszik a géppark.  Egy átlagos magyar kocsi 14 és fél éves. Az ezredforduló óta a legalacsonyabb átlagéletkort 2007-ben láthattuk, amikor még javában zajlott a deviza alapú autóhitelezés. Ekkor 10,3 év volt az autók átlagéletkora. Jó hír, hogy évről-évre egy több új autó kerül forgalomba a magyar utakon, ezzel lassan is, de erősödik a fiatalítás. Érdekesség, hogy az eurostat 2016-os adatai alapján Magyarországon az 1000 főre jutó autók száma 338, míg ehhez képest az EU-átlag 505 volt, ami azt mutatja, hogy van még tér a további bővülésre.

 

Mi a helyzet az üzemanyagokkal?

Sajnos hamarosan a 2012-ben jegyzett rekordárat is megdönthetik az üzemanyagok árai. Arra is utoljára 2014-ben volt példa, hogy tartósan 400 forint felett maradjon a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára.

Mit tehetünk az árváltozásokkal szemben?

Az üzemanyagárak ugyanis a megnövekedett vásárlói kedv következtében nem lettek alacsonyabbak, így, ha a céges járművek többet vannak úton, az magasabb kiadást is jelent számunkra. Ezért is fontos olyan megoldást keresnünk, amellyel hatékonyan és tartósan tudjuk lefaragni a járművek üzemanyag fogyasztásából eredő ráfordításokat. A tankolókártya ideális opciót kínál erre a célra, és a beszerzése sem számít éppenséggel kivitelezhetetlen feladatnak. A kártya birtokában országszerte 202 töltőállomáson tankolhatnak kedvezményesen a járműveink, méghozzá biztonságosan és abszolút kontrollálható módon.