Magyarországi Kis- és Középvállalkozások Egyesülete

Nagyvállalati megoldások kis- és középvállalkozások számára!

Miként alakítsuk úgy a céges mobilelőfizetésünket, hogy azzal egyértelműen jól járjunk?

Miként alakítsuk úgy a céges mobilelőfizetésünket, hogy azzal egyértelműen jól járjunk?
Egy kedvező céges mobilelőfizetésnél nem érezzük azt, hogy hónapról hónapra meglopnak minket. A cikkben segítünk az előnyös feltételeket kínáló szolgáltató megtalálásában.

Egy számunkra kedvezőtlen mobilelőfizetés sokkal több bosszúságot okoz, mint amekkora hozzáadott értékkel bír. Mivel ma már nem vagyunk kiszolgáltatva a szolgáltatók kénye kedvének, ezért érdemes jobb feltételeket kialkudnunk.

Ebben a bejegyzésben a vállalati mobiltelefonokkal kapcsolatos előfizetési szerződést igyekszünk némileg gatyába rázni. Vagyis segítünk átgondolni a legfontosabb szempontokat, egyúttal a lehetséges buktatók elkerülése kapcsán is igyekszünk tanácsokkal szolgálni.

Gondoljuk át, hogy számunkra mely szempontok élveznek prioritást?

Ahogy arról korábban is írtunk már, a kérdéskört racionális alapon célszerű megközelíteni. A céges mobilelőfizetés értelemszerűen akkor fogja beteljesíteni a célját, ha nagyságrendekkel több hasznot hoz a konyhára, mint amennyibe kerül.

Ebből pedig egyértelműen következik, hogy az igényeinkhez kell igazodnia. Példának okáért a vállalkozáson belül a kollégák sokszor használják a saját készüléküket az ügyfelekkel, partnerekkel és munkatársakkal történő beszélgetésekre, akkor a korlátlanul lebeszélhető díjcsomag egyértelműen az érdekeinket szolgálhatja.

Az első lépés tehát annak az alapos elemzése, hogy döntő többségében mely funkcióit használjuk ki a céges mobiltelefonoknak.

Adott esetben a külföldön történő használat, valamint a mobilinternet csomag is fontos lehet

Ma már egyáltalán nem csak a telefonbeszélgetések mennyisége képezheti a céges előfizetés fő változóját. Legalább ekkora jelentősége van például annak, hogy az egyes munkatársak havi szinten mekkora internetes adatforgalmat használnak fel.

Amikor a legtöbb cégnél mobilon is nézik a beérkező e-maileket, az egyes projektek menedzselése Slack, Asana vagy Trello feladatkezelő alkalmazás segítségével történik, és bármikor befuthat egy hívás a Skype-on keresztül, akkor tényleg nem lehet megkerülni a mobilinternet jelentőségét.

Ha már a szolgáltatóval történő tárgyalás során az internet kérdését napirendi pontként felhozzuk, akkor a külföldi telefonhasználattal kapcsolatos díjakról se feledkezzünk meg.

Vagyis gondoljuk át, hogy bizonyos országok rendszeres látogatása kapcsán van-e létjogosultsága a kérdésnek. Ha igen, akkor próbáljunk meg kedvező feltételeket kialakítani ezzel kapcsolatban is.

Természetesen lehetőségünk van egy számunkra kedvező konstrukciót kialkudni

Egyáltalán nem számít tisztességtelen eljárásnak, ha a céges előfizetésről szóló egyeztetéseket egy normál üzletként fogjuk fel. Vagyis olyan tranzakcióként, amelyben ideális esetben mindkét fél képviselheti az érdekeit, egyúttal tárgyalhat a számára előnyösebb kondíciókról.

Vagyis meg tudjuk versenyeztetni az egyes szolgáltatókat, és végül azzal a partnerrel szerződhetünk, aki a leginkább a mi igényeinkre szabott ajánlattal áll elő. Fontos azzal is tisztában lennünk, hogy nemcsak a telekommunikációs piac legismertebb szereplőiben gondolkodhatunk.

Példának okáért lehetőségünk van olyan egyesülettel is megállapodást kötni, amely a működésének minden elemében a vállalkozások érdekeit tartja szem előtt. 

Ne ragadjunk benne hosszú éveken át egy előnytelen szerződésbe

Természetesen a céges mobilelőfizetés kapcsán fontos kérdés lesz az áltaunk vállalt hűségidő. Minél hosszabb periódusra írunk alá egy adott szolgáltatóhoz, jellemzően annál kedvezőbb konstrukciót kapunk cserébe.

Ennek a kérdésnek az eldöntése természetesen mindig nehéz feladat, ugyanis a jövőbe látás képességét még nem találták fel. Mindenesetre vizsgáljuk meg alaposabban is a potenciális partner részéről a számunkra kínált szerződés részleteit, különösen tekintettel a hűségidő lejárta előtti felmondás esetén érvénybe lépő rendelkezésekre.

Fontos tisztában lennünk vele, hogy a céges mobilelőfizetésnek nem kell szükségszerűen drágának lennie. Igenis vannak olyan szereplők a piacon, akik a vállalkozók érdekeit is figyelembe veszik. Ha velük szerződünk, akkor jó eséllyel nem fog bennünket csalódás érni.